„A tábor kinyitotta az agyam”

Tudjon meg többet

A Hősök tere fiatal táncosai nyáron sem távolodtak el a TérTáncKoncert varázsától: a Budapesti Fesztiválzenekar és a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány szuper csapata júliusban és augusztusban is szervezett egy-egy nagyon sikeres Élménytábort a gyerekeknek és kísérőiknek, akik a fiatalokhoz hasonlóan rengeteget tanultak, tapasztaltak, és persze szórakoztak is Hollókőn.

A fő cél az volt, hogy a résztvevő, hátrányos és szerencsésebb helyzetű településekről érkező gyerekek játékosan tanuljanak az együttműködésről, a kommunikációról, a kreativitásról és a kritikai gondolkodásról. Hogy minél többet megtudjanak egymásról, magukról, és minél nyitottabban álljanak egymáshoz.

A DIA egy valódi Hős Akadémiát épített ki a gyerekeknek, akik olyan kihívásokkal és kalandokkal néztek szembe, melyek leküzdése során folyamatosan tanultak valami újat – legfőképp saját életük főhőseiről, vagyis önmagukról, és persze a saját szuperképességeikről.

A táborban nem telt el úgy nap, hogy ne találkoztak volna a zene és a tánc élményével, a feladatokat mindig vegyes csapatokban kellett megoldaniuk, egymással együttműködve, és a nap végén reflektálva saját teljesítményükre, fejlődésükre, esetleges hibáikra.

A gyerekek visszajelzései magukért beszélnek: „nem maradhatnánk még egy hétig?”, „nagyon sok új barátom lett”, „mindenki nagyon kedves volt hozzánk, senki sem kiabált”, „minden szervezőt hazavinnék a hátizsákomban”, „a tábor kinyitotta az agyamat”, „tetszett a zene, nagyon sokat nevettem a foglalkozások alatt”.

Óriási élmény volt, libabőrös pillanatokkal és rengeteg mosollyal. Köszönjük minden résztvevőnek! És most meséljenek helyettünk a képek: