A Budapest Bár is a TérTáncKoncert mellé állt

Tudjon meg többet

Hatalmas öröm, hogy idén Behumi Dóri énekesnő és a Budapest Bár is nagykövetként támogatják a TérTáncKoncertet. Dóritól is kaptunk ajándékba egy kedves, személyes üzenetet:

„Élesen él bennem egy kép: úgy 10 éves lehetek és éppen életem első kamaraóráján veszek részt, mint fuvolás növendék. A közös muzsikálás élménye annyira meghatározó, hogy tudom, egész életemben ezt szeretném csinálni. Azóta ez a munkám és a hivatásom, és ez a felemelő érzés szemernyit sem változott. Ugyanezt érzem minden alkalommal, amikor színpadra állok a Budapest Bárral. Boldog vagyok, hogy zenésztársaimmal együtt részese lehetek egy olyan kezdeményezésnek, ahol ezt az örömöt, a közös zene és tánc mással nem pótolható élményét élhetik át a gyerekek.”

Budapest Bár

A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.

Az idei TérTáncKoncerten Fischer Iván és a Fesztiválzenekar is cigány muzsikusok közreműködésével adja előtt többek között Brahms Magyar táncait is. Csatlakozzon az eseményhez a Facebookon is!

(Fotó: Stiller Ákos)